Szeptemberi boldogságórák a 4.a-ban

Szeptemberi boldogságórák a 4.a-ban

A boldogságórák szeptemberi témája: a hála gyakorlása.

Illésné Kun Hajnalka tanítónő beszámolója:

Immáron ez a hatodik tanév, hogy foglalkozom az osztályaimban a Boldogságóra Programmal. Jelen osztályomban pedig első osztály óta tudom folyamatosan tartani, mára negyedik osztályosok lettek.

A program minden évben ugyanazt a tíz témát öleli fel  ugyanabban a sorrendben, egyre mélyebben. Így nagyon szerencsés, ha ez egy osztálynál évről évre futó, visszatérő program.

Összekovácsolja a közösséget, különlegessé, mély érzésűvé és szeretettel telivé teszi az ott tanuló gyerekeket.

A hála hónapjában a legfontosabb gondolat, hogy hálás lehetek az osztályom lelkes gyermekeinek, akikkel évek alatt annyi pozitív, érzelmes, őszinte élményt éltünk át. Ezeket az órákat én nagyon hasznosnak tartom. Teljesen más, mint egy tanóra, s nagyon sokat ad emberileg és lelkileg.

Sokféle tevékenységet végeztünk szeptember során a HÁLA témában:

  1. Nagyon sokat beszélgettünk a hála fogalmáról, a hozzá kapcsolódó érzelmekről és az ehhez kötődő élményekről. Kinek vagyunk hálásak és miért?
  2. Természetesen a legfontosabb gondolat a CSALÁD fontossága volt. Öröm volt hallgatni a sok mesélnivalót...
  3. Gondolattérképet rajzoltunk: Kinek mi jut eszébe a HÁLA szóról!?
  4. Rövid, vicces HÁLATÁVIRATOT írtunk köszönetképpen.
  5. Felvetettük a heti rendszerességű HÁLANAPLÓ vezetését, mely lassan tudatosan formálja erre a témára a látásmódunkat.
  6. A hónap közepén sajnos hatalmas veszteség ért minket, drága társunk elvesztésével. Minden átértékelődött. Egy üveggolyó, egy elcserélt fociskártya, a közös hétvégék, a baráti viccelődések, a sok csodálatos élmény. A hála újból mást jelentett: hogy megismertünk és szerethettünk egy fantasztikus embert... Csendes napok következtek, teli szomorúsággal. A szeretet és a kötődés még jobban eggyé kovácsolta ezt a melegszívű, szerető közösséget. Szinte érezni lehet a termünkben a szeretetet és a jó szándékot. Hálás vagyok a gyermekeknek, közösen segítjük át egymást a nehéz időszakban.
  7. Szóban elmondtuk az el nem mondott, az elmaradt köszöneteket életünkből. Nagyon meleg érzés töltött el a gyermekek gondolataitól.
  8. Kiraktuk a Hála szót különböző tárgyakból.
  9. Hálakövet festettünk ajándékba.

Az egész hónap során szünet nélkül együtt voltunk minden pillanatban. Meghallgattuk, segítettük egymást,  sőt engem is. Sokszor csak hallgattunk, emlékeztünk. Gyógyítjuk egymás lelkét. Közös, spontán  programokat csinálunk szabadidőben.

Azt hiszem, az osztályom magaviselete példát mutathat sokak számára emberségből. S ezért én hálával tartozom.

Kapcsolódó galéria

Szeptemberi boldogságórák a 4.a-ban

Pályázatok