A 4.a osztály júniusi boldogságórái
Júniusi téma: a fenntartható boldogság
Illésné Kun Hajnalka tanítónő beszámolója:
Elérkeztünk a tanév végéhez, minden boldogságfokozó technikát megbeszéltünk, alkalmaztunk, elmélyítettünk. S elérkeztünk az egész alsó tagozat végéhez. Ezzel az osztállyal volt szerencsém első osztály óta ezzel a programmal foglalkozni. A tíz téma minden évben ugyanabban a sorrendben visszatért, az előző évre alapozva.
Véget ért így négy közös év a Boldogságóra Programban. Rengeteg közös emlék, közös élmény, közös probléma megoldása, erős kapocs alakult ki köztünk, igazi közösséggé váltunk.
A röpke júniusban is rengeteg boldog pillanatunk volt:
1. Feldíszítettük a folyosót, a környezetünket a várva várt nyár kedvenc ízeivel: jégkásával és fagyival. Vidám pillanatokat okoztunk másoknak is ezzel.
2. Mivel májusban lezárultak a felmérések, igyekeztünk minél többet játszani, beszélgetni egymással. Sokszor spontán táncoltak is a gyerekek örömükben, hogy van szabadidejük. A sok sportoló kitalálta, hogy a székek segítségével még az osztályban is lehet gokartozni... !!!!
3. Csodálatos osztálykirándulásunk volt Kaszón. A eső ellenére játszótereztünk, kisvonatoztunk, sétáltunk, finom ebédet ettünk, fagyiztunk, majd a végén kézműveskedtünk. Az ottani kedves alkalmazott kiemelte, hogy tán sosem látott ilyen melegszívű csoportot, akik a kitűzőkészítéskor a szülőknek csináltak spontán hálaajándékokat.
4. A csodálatos bokor, ami a "betonos" udvarunk közepén található, hatalmas boldogságot okozott szépségével a gyerekeknek. Eső után hullottak a szirmai, mint a hó. Örülök, hogy ők meglátják a szépet!
5. Izgalmas várakozással írták fel a gyerekek naponta a táblára a VAKÁCIÓ! feliratot. Várták, ki mikor kerül sorra, tervezgették a betűket.
6. Az osztály kiemelkedő a rajz területén. Természetesen nagyon sokat rajzoltak a kirándulásról, a "boldog" esőről-ami egy ideje esett, Szentjánosbogárról,... minden nyári szépségről.
7. Feladatlapokat csináltak emlékül:
- az iskoláról
- az osztálytársakról
- a legjobb napról az évben
- az osztályteremről,...
- Mindenről, amihez jó emlékek fűződnek. Érdekes rajzok és feljegyzések születtek.
8. Az egész évben A kis herceget dolgoztuk fel. Végigolvastuk, rengeteg feladatot csináltunk ezzel kapcsolatban. Most könyvborítót terveztek, amik csodálatosan sikerültek. Megnéztük filmen. Megbeszéltük a legfontosabb idézetek jelentéseit. S természetesen nagyon magunknak éreztük a művet, a tartalmát s a mondanivalóját.
9. Közösen elmentünk fagyizni, éreztük, hogy összetartozunk.
10. A szülőknek is HÁLA OKLEVELET készítettem, a 4 évi szeretetteljes támogatásáért. Megtanultuk ezen évek alatt, mennyire fontos a hála és a köszönet, hisz semmi sem lehet természetesen elvárható. Boldog vagyok, hogy ez nekik már teljesen természetes.
11. Judit néni meglepiből hatalmas adag pogácsát sütött a gyerekeknek szeretete jeléül. Nagyon örültek a gyerekek, s tudjuk, hogy összetartozunk!
Fantasztikus tartalmas 4 évet töltöttem el ezzel az osztállyal. Hálás vagyok a gyerekeknek és a szülőknek is. Mindannyian változtunk, fejlődtünk, változott a világnézetünk, az értékrendünk. Rengeteg szeretetet kaptam ezen évek alatt, minden öröm, boldog perc közös volt. Minden pillanata megérte!
Köszönet érte a gyerekeknek, szülőknek! Sokat kaptam, értékes pillanatokat, mély érzelmeket. KÖSZÖNÖM!!!!